Bejelentés



Ferrari Történet
Nekem mindegy csak a színe legyen VÖRÖS!

MENÜ










II. rész: 1965 - 1969



Versenyautók:
1966 - 312 F1
1967 - 312 F1/67
1968 - 312 F1/68
1969 - 312 F1/69

1966 - 312F1:Az első Ferrari háromliteres motorral...

Ez az év egy új szabályzattal indult.
A Nemzetközi Szövetség az 1500 köbcentis motorokat háromliteres szívófeltöltésű vagy másfél literes turbómotorokra váltotta.
Senki nem tudta, hogy melyik megoldás a jobb, mindenki folyamatosan kísérletezgetett.
S bár az angolok is aláírták a megállapodást a Sportbizottsággal, mégis most tiltakoztak, mert úgy vélték, hogy a Ferrari lesz az új szabályok haszonélvezője.
Végül nem lett igazuk, mert a Világbajnokságot Jack Brabham nyerte, az aprócska Brabham BT19-cel, amit V8-as Oldsmobil alapján kifejlesztett Repco motor hajtott.

A Ferrari a Monacoi Nagydíjon mutatta be az új 312F1-et, amit John Surtees vezetett.
Másodpilóta volt Lorenzo Bandini, aki a 2400 köbcentis hathengeres Dino motort vezette.
Surtees megszerezte a pole-t, de a versenyből ki kellett állnia egy meghibásodás miatt.
Bandini ennek köszönhetően második lett.
A hiba miatt vita alakult ki a pilóta és Dragoni Sportigazgató között.

Az angol pilóta iránti bizalomvesztésnek egyéb oka is volt, méghozzá az,Dragoninak feltűnt hogy feltűnően hasonlítot a nagybritanniai Lola Sport típusú autó a Ferrarihoz, és Surtees a Lola tulajdonosának üzlettársa volt.
A Sportigazgató ezt jelezte is Enzo Ferrarinak, és az Öreg úgy döntött, hogy megválik Surteestől belgiumi verseny után.

Spa-ban azonban az angol pole-ből indult, és a versenyt meg is nyerte, Bandini pedig harmadik lett.
Így a Ferrari ismét rivaldafénybe került, így a nagy ünneplésben a „szakítás” elmaradt, de a Francia Nagydíj előtt egy héttel sor került rá.
John vita nélkül hagyta el a csapatot, helyét pedig a tesztpilóta Mike Parkes foglalta el.

Surtees a Cooper-Maseratiba folytatta pályafutást, és a következő versenyen Reims-ben a rajtrácson akét Ferrari mögé sorakozott fel a harmadik helyre.
Kis idő múlva azonban feladni kényszerült a versenyt, amit Bandini vezetett.
Sajnos a 32. körben elszakadt gázbowden miatt ő is boxutcába kényszerült, s bár utána folytatta a versenyt, de eredményt már nem tudott felmutatni.
A Ferrari becsületét megmentette viszont Parkers, aki Brabham mögött a második helyen végzett.

Ezután már csak balszerencsék sorozata következett a csapatnál.
A Brit Nagydíjra egy sztrájk miatt nem tudták felkészíteni a gépeket, majd Hollandiában súlyos beállítási gondokkal szenvedtek.
Németországban már siralmas volt a helyzet, és a két pilóta mellé egy harmadikat is versenybe állítottak Scafriotti vezetésével.

Az egyensúly gondokat továbbra sem sikerült megoldani.
A gumik iszonyatosan koptak, mivel a 312-es jócskán meghaladta a minimális tömeget.
Kifejlesztették a tizenkét hengeres, 60°-os V elrendezésű motort.

Monzában debütált a motor. Három Ferrari állt rajthoz háromliteres motorral, a negyedik egy V6-os motorral.
Lorenzo Bandini autóját már a futam elején elárasztotta a szivárgásnak indult üzemanyag.
Scafriotti Surtees Cooper-Maseratija előtt haladt az első helyen.
Miután az angol kiesett, a Ferrari duplázott Scafriottival és Parkesszal.
A világbajnoki cím a Brabhmané lett, ezen már a Monzát követő két verseny sem változtatott.

1967 - 312F1/67: Egy szerencsétlen szezon...

A tizenkét hengeres 65°-os V elrendezésű motor kb 30 lóerővel nagyobb teljesítményre volt képes az új tervezésű hengerfejeknek és a hengerenkénti három szelepnek köszönhetően, amit már sikeresen alkalmaztak az előző szezonban, Monzában is.
Az alváz is változáson ment át a 312F1/66-hoz képest keskenyebb és alacsonyabb lett a kocsi törzse.
A jobb úttartás miatt megnyújtották a tengelytávot és szélesítettek a nyomtávon.

A Ferrarinál Lorenzo Bandini lett az elsőszámú pilóta, és mellé Enzo Ferrari, az új-zélandi Chris Amont jelölte ki.
Amon ugyan zöldfülűnek számított az F1-ben, de a hosszútávú versenyeken tesztpilótaként már bizonyította tehetségét.

A szezon első versenyét dél-afrikában Pedro Rodriquez nyerte a Cooper-Maseratival, viszont a következő futamon Monte Carlóban már a próbakörök után érezték a csapatnál, hogy Bandinié lesz ez a verseny.
A Ferrari pilótája az első sorból rajtolhatott Jack Brahman mellől.
A rajt jól sikerült, és a pilóta az első helyen autózott, mindaddig, míg Brabham motorjából elfolyt olajon meg nem csúszott.
Ekkor két autó is megelőzte.
Dennis Hulme a Brabhammal, és egy BRM is.
A BRM később feladta a versenyt, és Bandini Hulme mögött, a második helyen autózott.
Annyira nyerni akart, hogy eszeveszett száguldásba kezdett, és az egyik hajtűkanyart túl gyorsan próbálta bevenni.
Elveszítette az irányítást az autó felett és egy oszlopnak csapódott.
A 312-es kigyulladt, a kocsiban rekedt Lorenzot csak nehezen sikerült kiszabadítani.
A súlyos égési sérüléseket szenvedett pilóta három nap múlva a kórházban meghalt.

A lángoló autó látványa, és Lorenzo halála mélyen megrendített mindenkit a sportágban.
Innentől kezdve a motorok teljesítménye mellett, már a biztonság is előtérbe került, és a pilótákon megjelent a tűzálló overall, valamint az egész fejet védő bukósisak.

Bandini helyét Mike Parkers vette át, de rögtön a Monte Carlói tragédia után ismét szerencsétlenség sújtotta a csapatot.
Parkers a soron következő Belga Nagydíjon szenvedett súlyos balesetet, melyben a lábát és a csuklóját törte.

Csapattársa, Scafriotti szemtanúja volt a balesetnek, és a következő futamon, Franciaországban visszamondta a részvételt.
A Ferrarin úgy tűnt átok ül, egymás utáni három versenyen, három pilótát „veszített” el.

Chris Amonra hárult a feladat, hogy mentse a menthetőt.
A pilóta ugyan gyors volt, de balszerencsés is.
A Francia Nagydíj rögtön egy ritka meghibásodással kezdődött : eltört a gázpedál, ezért ki kellett állnia a versenyből.
A következő két futamon bronzérmet szerzett, majd egy esős futamon már a felvezető körön megcsúszott, és utána még egyszer kifarolt.
Ez a két megcsúszás annyira lelassította a pilótát, hogy a mezőny legvégén kullogott végig.

„Mintha csak a modenai herceget látnám, akinek katonái csak napos időben voltak hajlandóak csatázni” Mérgelődött Enzo Ferrari

Az USA-ban aztán Amon végre megcsillantotta tudását, és az ötödik helyről való rajt után, bravúros versenyzéssel feltornázta magát a második helyre.
Éppen az első helyen autózó Jim Clarkot kezdte ostromolni mikor motorja felmondta a szolgálatot.

Az utolsó nagydíj pedig még ennél is rosszabbul sikerült, ugyanis a harmadik helyen autózó Amon autójából egyszercsak elfogyott az üzemanyag.

Ezzel a mexikóvárosi szerencsétlenséggel zárult a Ferrari talán legviszontagságosabb éve.


1968 - 312F1/68: A légterelők megjelenése...

Mindenekelőtt ez az esztendő a változások éve volt.
A Bajnokság kezdete előtt a Világbajnok Hulme elhagyta a Brabhamaet a McLarenért, és a Ferraritól is távozott Stewart a Matrához.

Az egyre nagyobb fejlesztések egyre nagyobb pénzösszegeket kívántak.
A technikai partnerek már nem győzték ezt finanszírozni, ezért a Nemzetközi Szövetség felhatalmazta a csapatokat, hogy újabb támogatókat szerezzenek.
Ekkortól jelentek meg az F1-ben a különböző szponzorok.

Ez az év tragédiákat is hozott sajnos.
A Lotus egy hockenheimi F2-es futamon elveszítette versenyzőjét, Jim Clarkot.
A Világbajnok halála megrendítette az autósport világát.

A fejlesztésekben az aerodinamika került előtérbe a csapatoknál, és Ferrari, mint oly sok technikai fejlesztésben, ebben is elől járt.
Mauro Forghieri műszaki igazgatónak az elgondolása új utat tört az autótechnikában.
A légterelő használatát az F1-ben először Maranelloban fejlesztették ki, és ezután az összes csapat lemásolta.
Forghieri találmánya azért volt mérföldkő a sportban, mert ekkor már a háromliteres motorok teljesítménye jelentősen megemelkedett.
Ez azonban legfőképp csak a hosszú egyenes szakaszokon volt kifizetődő, mert a kanyarokból kivezető szakaszokon egyre több lett a kicsúszás a hátsó kerekek kipörgése miatt.
Ezért fontossá vált az autók tapadásának javítása.
Megoldásként eleinte a tervezők szélesebb abroncsokat rendeltek, majd Forghieri ötlete nyitott új kutatási irányt, mivel a légterelő az autó súlyánál kb. háromszor nagyobb terhelést tudott létrehozni.

Az 1968-as autó elöszőr Spa-ban állt rajthoz.
Belgiumban a Ferrari színeiben Chris Amon és Jacky Ickx indult, és kettőjük közül Amon
kocsijára felrakták a légterelőt.
A pilóta meg is szerezte vele a pole-t.

Franciaországban már Ickx is megkapta légterelőket, és be is bizonyította velük tehetségét.
A pilóta az esős versenyeken is rendkívül jól ment.
(ebben az évben a 12 futamból 9-en esett az eső)
Franciaországban száraz rajt után az előrejelzés esőt mondott, és amíg Amon normál gumikat választott, Ickx felrakatta az esőgumikat.
Az utóbbi volt a kifizetődő, és ezzel meg is szerezte az első helyet.

A szezon során egyre sokasodtak a légterelők, sőt (szintén Forghieri találmánya) mindenki el kezdte használni a hidraulikus vezérlést is, ami azt jelenti, hogy a pilóta a vezetőfülkéből változtathatta a légterelő dőlésszögét.
Voltak csapatok, akik túlzásokba estek, viszont a Ferrari nem vállalt felesleges kockázatot, és a légterelőket stabil szerkezeti elemekhez rögzítették. Így a Ferrarik más típusokkal szemben, sosem hullottak szét.

A 312-es sikere ebben az évben mindössze a franciaországi győzelem volt, ezen kívül négy pole pozíció.
Tehát látszott, hogy az autó versenyképes, azonban elég kiszámíthatatlan, és valamelyest balszerencsés is volt, Főleg Amonnal, aki bár tesztpilótaként bizonyította tehetségét, de éles küzdelemben túl hamar feladta.

Balszerencséjét mi sem bizonyítja jobban, mint az USA Nagydíjon történtek:
Ickx törött lába miatt nem versenyzett, helyette egy F2-es pilótát, Derek Bellt állítottak Amon mellé csapattársnak.
Ezért a Ferrari minden reménye Amonban volt.
A rajtzászlót egy helyi politikus lengette meg, nem igazán hozzáértő módon, ezért a rajt elég kaotikusra sikerült.
Amon mégis felkapaszkodott az első sorba, és sikeresen az élre tört.
Ráadásul az ellenfelek sorra potyogtak ki mögüle, nagyon sok volt a meghibásodás, egyre nagyobb volt az esély a győzelemre.
A kuplungban viszont eltört egy rugó, és vissza kellett fogni a tempót.
Végül a 73. körben Amon is kénytelen volt feladni a versenyt.

A Világbajnokságot Graham Hill nyerte a Lotus-Ford 49-cel, Ickxnek be kellett érnie az összesítésben a negyedik helyezéssel.

1969 - 312F1/69: Mégegy sikertelen esztendő, valamint a Ferrari és a Fiat társulásának éve...

A 312F1 már nem rejtett magában további lehetőségeket.
Főleg műszakilag vált elavulttá.
Ez az év így egy átmeneti időszak volt a csapatnál., ami abban is megmutatkozott, hogy csak egy autót indítottak versenyezni.
A pilóta Chris Amon volt.
Forghieri időközben már dolgozott a tizenkét hengeres síkmotoron.


Az 1968-ban kifejlesztett terelőszárnyak alkalmazása még mindig sok csapatnál túlságosan felelőtlenül történt, és mint azt várni lehetett, súlyos balesetet okozott egy versenyen.
A szezon második futamán, Barcelonában a Lotus két pilótája szenvedett balesetet
Graham Hill és Jochen Rindt autóiról leszakadtak a terelőszárnyak.
Hill megúszta sérülés nélkül, viszont az osztráknak betört az orra miután Lotusa telibe kapta csapattársa autóját, majd egy bukfenc után földet ért.
Ekkor betiltották a túlságosan magasra szerelt légterelőket, valamint szabály lett, hogy a szárnyakat csak merev felfogatással lehet használni.

Chris Amon továbbra sem hozta a szezon alatt a tőle elvártakat.
Spanyolországban motor meghibásodás miatt kellett kiállnia.
Teljesítménye látványosan romlott, nem volt már motivált, és valahogy mindig kísérte a balszerencse.

A Ferrari a sok kudarc után egyre nagyobb befektetések árán tarthatott lépést a nagy riválisokkal.
Enzo Ferrari, miután visszautasította a Ford ajánlatát, belátta, hogy szilárdabb alapokra kell helyezni a csapat jövőjét.
Végül júliusban történelmi jelentőségű egyezményt írt alá a FIAT-tal.

Az egyezmény :
A Ferrari egy megosztott tulajdonú részvénytársasággá alakult, melynek 50%-a Enzo Ferrarié maradt, 40%-ot kapott a Fiat, és 10%-ot pedig egy közelálló személy ellenőrzött.

A szerződéskötést meg is ünnepelték egy dobogós helyezéssel Hollandiában.
A dobogós helyezéstől függetlenül Amon tisztában volt vele, hogy maranelloi napjai meg vannak számlálva, mert egyre többször lehetett hallani Jacky Ickx nevét.

Silverstoneban két autó indult Ferrari szinekben.
Amon mellett beállították a másodpilóta Pedro Rodrquezt is.
A két 312-es a rajtnál azonnal lemaradt, majd néhány kör után lerobbant.
Amonnak itt betelt a pohár, és elhagyta a csapatot.

A következő versenyen a Ferrari nem is indult.
Erőgyűjtés miatt maradt távol a Nürburgringtől.

Monzában viszont már ott voltak, de Rodriquez nem tudott csodát tenni, és nem tudott egész évben eredmény felmutatni a 312-vel.

A Ferrari csapata azonban már teljes erővel a 312B-re koncentrált, és biztosra tudták, hogy jönnek még szép napok.






















Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!