Bejelentés



Ferrari Történet
Nekem mindegy csak a színe legyen VÖRÖS!

MENÜ









Gokartos múlt: 1974-90

1973 volt a mindent eldöntő év, amikor is Édesapja saját kezűleg készített gokartot kisfiának.
Ekkor volt négy és fél éves, és ez volt az a pillanat, amikor eldőlt, hogy autóversenyző lesz.
Már ekkor feltűnt, hogy ösztönösen ráérzett a kigyorsítási pontokra, a megfelelő féktávokra.
A szülők hamar rájöttek, hogy ha akarnák, sem tudnák már lebeszélni fiukat erről a világról.
Így egy éven belül már benevezték gyermeküket Kerpen-Horrem gokartklubjába.
Öt és fél évesen már elindult első nem hivatalos versenyén, és innentől kezdve egyre többen felfigyeltek rá.

A helyi klub 1980-ban magas színvonalú pályát épített Mannheimben, ahová Michael már öccsével nap, mint nap megjelent.

A pályán jó néhányszor ellenfelére akadt: bizonyos Heinz-Harald Frentzent és édesapja vitte ki néhányszor, hagy próbálgassa saját kisautóját.

1983-ban Michael megkapta a versenyzői engedélyt, de a nagy versenyekhez pénz kellett, amit apja nem tudott biztosítani.
Ekkor jöttek a barátok, akik segítették az ifjú tehetséget.
Volt, aki anyagi segítséget tudott nyújtani, volt aki nagyobb teljesítményű gépét adta kölcsön Schuminak, és volt egy barát, akinek édesapja versenyről versenyre furikázta a családot.

Schumacher 1984-ben megnyerte a német juniorbajnokságot, majd következő évben megvédte címét, és második helyet szerezte meg a LeMans-i világbajnoki futamon.

1986-ban 17 évesen már a felnőtt nemzeti bajnokságban versenyzett.
Ekkor még mindig a barátok segítségére támaszkodott a tehetséges versenyző.

1987-ben tovább bizonyította tehetségét a gokartban, majd a következő évben eljött az idő, hogy kipróbálja magát egy formulaautóban.
Amikor azonban kiderült, hogy egy teszt 500 márkába kerül, sajnos anyagi háttér hiányában vissza kellett lépnie a tervétől.

Egy csapatvezető keresése volt a feladat, aki vállalni tudja, kipróbálja az ifjú Michaelt.
Ezt végül az Euphra-istálló vezetőjének Jürgen Dilk-nek a személyében találták meg.

Dilk két versenysorozatban is elindította a tinédzsert.
A Formula Königben Schumi 10 versenyből kilencet megnyert, így lett Bajnok.
A Formula Ford 1600-ok között pedig negyedik lett, az EB-n pedig csak Mika Salo tudta megelőzni.

Dilk felismerte óriási tehetségét, viszon egy futbaledzőt fogadott Michael mellé, hogy fizikumát erősítse, állóképességét növelje.
A Fiatal Schumacher ebben is maximalista volt, és nem csak versenyzésre, hanem mostmár a testedzésre is renggeteg figyelmet, és időt fordított.
(fittségével a későbbiekben trendet teremtett az F1-ben)

Az ausztriai Salzburgringen szakadó esőben Schumacher egyetlen kör alatt feljött a hetedik helyről az első helyre.
A nézőtéren éppen ott ült Willi Webber, aki F3-as csapatába keresett ifjú tehetségeket.
Felfigyelt Michaelre, és egy próbatesztet beszélt meg vele csapatánál, a Weber Tuning Stuttgart-ban.
Schumi nem is vallott szégyent, sőt másfél másodperccel megdöntötte a pályarekordot.
Weber kétéves szerződést kötött a pilótával.

Innentől kezdve a családnak és a barátoknak már nem kellett fizetniük a versenyeztetést.

Schumi az első F3-as idényében Wendlinger és Fretzen mögött a harmadik lett.
A Mercedes ekkor hirdette meg tehetségkutató programját, és triót azonnal szerződtették is Peter Sauber csapatába.
Sauber nem az időeredményt tartotta fontosnak először is, hanem hogy a fiatalok alkalmazkodjanak a sokkal erősebb autóhoz.
Wendlinger és Fretzen türelmes és szófogadó tanítvány volt, nem úgy mint Michael, akinek csak az számított, hogy a leggyorsabb legyen.
Ezért többször is meg-megcsúszott.
A tehetségkutató verseny vezetője később így emlékezett Schumiról:
„…akaratos gyerek volt, aki mindenáron tanulni akart. Elképesztő, ahogy magába szívta az ismereteket, egy nap alatt képes volt megérteni olyan dolgokat, amelyekhez másoknak évek kellettek.”

1990-ben újra az F3-ban indult, és hét futamból ötöt Ő nyert, így Bajnok lett.
Ezen kívűl nagy Formula3-as viadalt nyert meg Makaóban és Fujiban is.
Fujiban Mika Häkkinen volt a nagy ellenfele.
Az év végére sportautóban is összejött egy győzelem Mexikóvárosban.

Ekkor már Németországban ismerték a tehetséges versenyzőt, de senki nem sejtette még ekkor, hogy hamarosan felforgatja a Forma-1 világát is.

1991

A Forma-1-es pályafutása 1991 augusztusában kezdődött.
Az év elején Frentzen hátat fordított a Mercedesnek, és Jochen Masst is kiemelték onnan.
Így Schumi és Karl Wendlinger feladata volt összpontosítani a megbízhatósági versenyekre, amit a turbómotorok betiltása után egyre komolyabban vett a sportvilág.
A Mercedes vetélytársai ekkor a Jean Todt által vezetett Peugeot, és Ross Brawn által tervezett autókat gyártó Jaguár voltak.

Schumacher és Wendlinger sajnos alig tudtak bizonyítani.
Olyan megbízhatatlan volt az autó, hogy sokszor néhány száz méternél nem tudtak többet megtenni egy-egy versenyen.
Az azért kiderült csapaton belül, hogy Schumi a jobb pilóta.
A Mercedes középtávú terveiben szerepelt a Forma-1, és azt akarták, hogy Schumi 1992-ben már ott versenyezzen, és ha majd a csapat beszáll a „Cirkuszba”, akkor a pilóta már sok rutinnal térjen vissza hozzájuk.
Így augusztusban Willi Webber leült tárgyalni Eddie Jordannel, aki abban az évben debütált F1-es csapatával, és éppen pilótát keresett a féléves börtönbüntetését töltő Bertrand Gachot helyére.
Schumi első tesztje Silverstone-ban volt a csapattal.
Már nem az az őrült száguldozó volt, mint a Mercedes első tesztjein.
Lassan, körről-körre fedezte fel az autót, s bár nem volt könnyű feladat a durva géppel bánni, de a legjobb idejével elbűvölte a csapatot, hiszen még senki nem ment az autóval ilyen gyorsan, mint Ő.
36 kör megtétele után azt mondta a csapat nagy megdöbbenésére, hogy nem akart túl gyorsan menni, mert nem akarta széthajtani az autót.
Ezek után természetesen Jordan máris indítani akarta Spa-ban, amibe Weber bele is egyezett annak ellenére, hogy a német pilóta sohasem járt még azon a pályán.
Weber azt tanácsolta Schuminak, hogy biciklivel néhányszor tekerje végig a pályát Spa-ban, hogy ismerkedjen vele.
A szombati időmérőn a Jordan addigi legjobb idejét érte el.
Schumi a versenyen a hetedik helyről indulhatott, és csak olyan nagy nevek tudták megelőzni, mint Ayrton Senna, Alain Prost, Gerhard Berger, Jean Alesi, Riccardo Patrese, Nigel Mansell, Nelson Piquet.
Ezen a napon az egész világ megismerte nevét.
Az első ötszáz méteren feljött az ötödik helyre mahd sajnos kuplunghiba miatt ki kellett állnia.
Annyira viszont elég volt a bemutatkozója, hogy a Benetton egyeik vezetője Flavio Briattore felfigyeljen az ifjú tehetségre.
Miután kiderítette, hogy a Jordannek csak egy versenyes szerződése van Schumival, rögtön alá tolt egy 1996-ig szóló szerződést, amit a német nem is utasított vissza.
Az Olasz nagydíjon már a Benetton-Ford színeiben indulhatott.
Csapattársa Nelson Piquet nagy meglepetésére Schumi őrülten gyors volt az új autójával.
Egymás után négy helyszínen is megelőzte az időmérőn
Nelson Piquet ezt rendkívül nehezen viselte, hogy egy újonc így elveri.
A legutolsó verseny helyszínén, Ausztráliában aztán végre két tizeddel meg tudta verni Schumit, és roppant büszkén szállt ki az autóból. Schumi elégedetlenül csóválta a fejét, mire Piquet megkérdezte, mi baja van.
A német elmondta, hogy elvesztett egy váltást, és picit kisodródott egy kanyarban.
Piquet természetesen utána nézett a számítógépes adatokon, és látta, hogy valóban így történt. Megkérdezte Pat Symondst, hogy mennyit számított időben ez a kis hiba, mire az azt felelte neki: ne akarja megtudni.
A brazil ekkor már tisztában volt vele, hogy az Ő ideje lejárt. Olyan hatalmas összeget kért a következő évre a csapattól, hogy szinte biztos lehetett benn, hogy nem fogja megkapni, így legalább emelt fővel távozhatott a száguldó cirkuszból.

1992
Piquet helyére Martin Brundle-t szerződtették Schumi mellé, s bér a brit versenyző nem volt egy óriási tehetség, de jó partner vált belőle mind a teszteken, mind pedig a versenyeken.
Mikor megkérdezték a csapatvezetőt, hogy miét nem Prostot választotta, aki éppen a Ferraritól búcsúzott, csak ennyit válaszolt: „Minek nekem Prost, ha van egy Schumacherem?
Nem értem miért mosolyognak, egész életemben nem voltam ilyen komoly.Tökéletesen elégedett vagyok, mert enyém a Forma-1 leggyorsabb pilótája.”


Brundle rendkívűl jól viselte, hogy a csapat a technikai tudására épít, és az autófejlesztésben a teszteken óriási segítség volt.
Schumi természetesen folyamatosan éreztette vele, hogy ő az ász, de a tíz évvel idősebb britt volt már annyira rutinos versenyző, hogy kezelje a fiatal tehetség allűrjeit.
Időeredményekben valóban folyamatosan Brundle előtt végzett, és maximálisan ki tudta hozni az autóból amit lehetett.
Brundle erre nem volt képes, és bár ekkor nem tudták felvenni a versenyt a Williams-Renaultokkal, de az első négy versenyen Schumi háromszor is dobogóra állt, míg csapattársa mindegyiken kiesett.
Nyilvánvalóvá vált, hogy Michael a Csapat elsőszámú embere.

Schumi nemcsak tehetségével, hanem sokszor szemtelenül szókimondó természetével is felhívta magára a figyelmet.
Az akkor háromszoros világbajnok Sennával sem tett kivételt.
1992-ben a McLaren-Honda nem volt annyira versenyképes mint az azt megelőző években, így Schumi versenyben tudott lenni a Nagy Sennával, sőt volt rá példa, hogy futam után szemtelenül azt nyilatkozta, hogy igazából Senna tartotta fel sokkal lassabb autójával.
„…A lassú kanyarokban szándékosan erőteljesen fékezett, hátha ki tud szúrni velem. Nagyon nehéz volt mögötte menni, fárasztóvá tette a futamot. Egy háromszoros világbajnoktól nem ilyen viselkedést vár el az ember a versenypályán.”

A történet után aztán Hockenheimben „össze is akadt” a két pilóta.
Az egyik teszten elkezdtek egymással versenyezni, ami komolyra fordult, és Schumacher az egyenesben ráfékezett a brazilra.
Senna lélekjelenléte és reflexe mentette meg őket az ütközéstől, ami súlyos következményekkel járhatott volna.
A boxba visszatérve Senna odarohant a némethez és nyakon ragadta. Csak nehezen tudták leszedni róla.
Schumi pimaszul annyival elintézte a dolgot, hogy Senna csak a nyakát akarta megmaszírozni.

Schumi-Senna konfliktus egyike:


Már ekkor nyilvánvaló volt, hogy senkitől nem fél, és jelezte, hogy a legnagyobbaknak sem alázkodik meg.
A Belga nagydíjon aztán be is bizonyította, hogy a legjobbak között a helye.
Egy esős futam volt, ahol a pilóta páratlanul gyors helyzetfelismerő képességével elverte az egész mezőnyt.
Mire a Williams reagált a száradó aszfaltra, akkorra már -az addig harmadik helyen autózó- Schumi előttük volt.
Egyedül Mansell volt veszélyes rá, aki viszont a hajrában műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt.
Sennának is eltaktikázták a gumicseréjét, és nem volt esélye behozni a németet.

Így 1992-ben Spa-ban, bemutatkozása után egy évvel Schumacher a dobogó legfelső fokára állt, és innentől kezdve mindenki tudta, hogy bizony számolni kell vele.

1993

Schumacher ebben az évben új csapattársat kapott Riccardo Patrese személyében, aki a Williems csapatából távozot.
Patrese utólag ugyan bánhatta, hiszen azért hagyta ott a Williamset, mert a csapat azon volt, hogy megszerezzen magának Mansell, Prost és Senna trióból kettő pilótát.
Végül csak Prost szerződött, így Patrese-nek megmaradt volna a helye.
Végül Prost mellé így Damon Hill került.

Schumacher továbbra sem tisztelte a nála tapasztaltabb, öregebb pilótákat, így Patrese-t sem, sőt nagy motiváció volt számára az, hogy legyőzze.
Ehhez minden támogatást meg is kapott a csapattól, és be is bizonyította, hogy gyorsabb társánál.
Emellett ő volt az abban az évben, aki elmondhatta magáról, hogy minden versenyen, ahol végigment az autó, ott dobogóra állt.
Sajnos az autó rengetegszer megállt alatta, pontosan hétszer adta fel a versenyt idő előtt.
Monacoban például lerajtolta Sennát, és Prost mögött haladt.
Amikor a franciát stop and go büntetéssel sújtották, Schumi átvette a vezetést, és ekkor már jelentős előnyt is élvezett Sennával szemben. Ezután fel kellett adnia a versenyt egy apró alkatrész meghibásodása miatt.
Schumi ezenkívül már ekkor megmutatta briliáns rögtönzéseit : Például Portugáliában a verseny egyharmadánál állt ki kerékcserére, mert két kiállásos taktikán voltak.
A Williams viszont csak egy kiállást tervezett, és a fél távnál mindkét pilótájuk Schumi mögé jött vissza.
Ekkor döntött úgy, hogy nem jön ki kereket cserélni, inkább kockáztat, és kímélni próbálja az abroncsokat. Ezután hiába érte utol Prost, a lekörözött versenyzőket háttvédként használva a német meg tudta őrizni első helyét.
Verseny után ezt nyilatkozta szemtelenül: „…Érdekes, mikor kímélő üzemmódba kapcsoltam, akkor is gyorsabb voltam Alainnél, aki talán aludt, mert azt hitte kiállok előle….”

Prost ebben az évben Világbajnok lett.

Patresenek az év végén el kellett hagynia a csapatot, és mivel nem talált magának mást, így visszavonult. A fiatal német így két év alatt két nagy és rutinos versenytársát vonultatta vissza.

1994

A nagy bajnokok közül erre az évre már csak Ayrton Senna maradt a mezőnyben.
A brazil ebben az évben már a Williams-Renault csapatát erősítette.

Rögtön az idénynyitó nagy meglepetést okozott.
Hiszen Braziliában mindenki Senna győzelmét várta, ennek ellenére az immár tankolással egybekötött kerékcserék során a német megelőzte Sennát, és meg is nyerte a futamot.

Az elektronikai segédeszközök betiltásával a Williams már nem volt olyan kiemelkedő, viszont a Benetton-Ford sokakban gyanút keltett, méghozzá azzal, hogy az autóban valahogy megtartották az indulásszabályzót és a kipörgésgátlót.
Ennek ellenére senki nem emelt vádat a csapat ellen, és Schumacher a következő futamot is megnyerte.

Ezután jött az imolai tragédia, amikor is Senna életét vesztette.
A korábbi hetekben több súlyos baleset is történt.
Többekközt Schumi csapattársa JJ Lehto, és Jean Alesi nyakcsigolyatörést szenvedtek. Imolában aztán pénteken, az edzésen Barrichello szerencsés kimenetelű balesetet nyitotta a sort, majd szombaton Roland Ratzenberger falnak csapódott és életét vesztette.
A hangulat gyászossá vált, de a versenyt elindították
A rajtnál Lehto és Pedro Lamy ütközött, és a lelátóra kerülő roncsoktól néhány szurkoló meg is sérült.
A futam ismételt újraindítása után a Tamburello kanyarban Senna kicsúszott és betonfalba ütközött.
A Bajnokot kórházba szállították, a versenyt újraindították.
Schumacher lépte át elsőként a célvonalat.
Ekkor még senki nem sejtette, hogy Sennát a kórházban már nem tudták megmenteni.

Ezután Monte-Carlóban Karl Wendlinger is súlyos balesetet szenvedett, aminek következtében két hétig kómában feküdt, és ebben az évben már nem is versenyzett többet.

Ekkor Schumacher és néhány versenyzőtársa elhatározták, a biztonság növelése érdekében a versenyek előtt körbejárják a pályákat és jelzik, ha módosításokra van szükségük.

Ekkorra már a németnek ebben a szezonban jelentős előnye volt ellenfeleivel szemben.
66 pontot tudhatott magáénak, míg a második helyen álló Damon Hill-nek mindössze 29 pontja volt.
Silverstonban a felvezető körben történt előzése miatt 10mp-es stop-and-go büntetést kapott,
Amit nem töltött le.
Ezért elvették tőle a második helyét, emellett kétfutamos eltiltást is kapott.
Hill ezt maximális ki s tudta használni, és 76-75-re feljött Schumacherre.
Ezután egy futamot a német, majd egyet Hill nyert.
Adelaide-ben azt mindketten mindent egy lapra tettek fel.
A versenyen Schumi állt az élen, de Hill mögötte volt.
A 36.körben egy kanyart elrontott, és nekikoccant a falnak.
Nem lehetett tudni sérült-e az autó, annak ellenére, hogy simán vissza tudta hozni a megcsúszásból.
Hill azonnal reagált és megpróbálta megelőzni, de a német tartotta a szokásos ívet, így nekiment Hillnek.
Az autója levegőbe emelkedett, majd a gumifalba csapódott, így Schumi kiesett.
Hill továbbment, de a kiállásnál kiderült, hogy nincs rendben az ő autója sem, így nem folytathatta a versenyt.
Így Schumacher egy kis szerencsével Világbajnok lett.
Sokan büntetést követeltek, a Williams óvást tervezett, de az egyébként is kaotikus és borzalmas év miatt végül is nem firtatták az ügyet.

Schumacher a győzelmét Senna emlékének ajánlott fel.

„ Egyértelmű volt számomra, hogy a VB c-m Ayrtoné lesz, de ő nem indulhatott el az idény hátralévő versenyein. Bárcsak megnyerte volna, az azt jelentené, hogy még köztünk van!”




























Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!