Enzo Ferrari a II. Világháború vége után újjáépített műhelyében egy olyan versenyautó elkészítését tűzte ki célul, ami uralkodhat a versenypályákon.
Giacchino Colombo mellékállásban elvállalta az autó tervezését, majd mikor a tervrajzok elkészültek Enzo felfogadta Giuseppe Bossót, aki korábban az Alfa Romeonál dolgozott.
1946-ra már elkészült a Ferrari első tizenkét hengeres motorja.
A 1.5 literes motor egy hengerének lökettérfogata 124.73 köbcenti volt, ezért kapta az első versenyautó – amibe beültették- a 125-ös típusjelzést.
1947 márciusára készült el az első hivatalos típus, a Ferrari 125 S.
Még ugyanebben az évben bemutatkozott a Piacenza-i utcai versenyen, és első Nemzetközi győzelmét is ebben az évben aratta a Római Nagydíjon, Franco Cortese-vel a volánnál.
A kocsit az orrába helyezett mindössze 1.5 literes, de V12-es motor hajtotta, 118 lóerővel.
Ferrari 166 Inter - 1949
125S több autóversenyen is bizonyított, de a költségek fedezésére utcai sportkocsit kellett készíteni.
Így született meg az első megvásárolható Ferrari, a szintén tizenkét hengeres 166 Inter, kétliteres, 115 lóerős motorral. Ez, és utódai, a 195-ös és 212-es típus alapozta meg a Ferrari hírnevét.
Az autó 1949 márciusában a Genfi Autókiállításon mutatkozott be.
1949 tavasza és 1950 nyara között összesen 37 darab készült belőle. Legtöbb közülük egy visszafogott vonalvezetésű kupé volt.
Ferrari 166MM - 1948
Ez a kétüléses nyitott sportkocsi rendkívüli népszerűségre tett szert, és még évtizedek után is hatással volt a konstruktőrökre.
1948-ban az őszi Torinoi autókiállításon jelent meg ez a Barchetta felépítményű, módosított
166-os.
Később, az MM megjelölést onnan kapta, hogy a Mille Miglia futamon, az első helyen ért célba.
1948 és 1951 között 32 darab készült belőle, s ezek között is nem volt két egyforma autó.
Megrendeléstől függően volt köztük szimpla, dupla és háromporlasztós változat is.
Teljesítményük 120 és 150 lóerő között változott.
Ferrari 195 Inter - 1950
A 166 Inter utódjának legfőbb tulajdonsága volt, hogy a Colombo V12-es motor mérete 2-ről 2.4-re nőtt.
A motor 600-es fordulatszámon 130 lóerő teljesítmény tudott elérni, a 190km/h sebességre is képes volt.
A nagyobb motor miatt, az autó mérete is nagyobb lett, valamint a nyomtáv szélesedésével stabilabbá vált az útfekvése is.
A karosszériát három műhelyből rendelhették meg a vásárlók.
A Vignale 24 darabot gyártott belőle,ebből 5 darab coupé felépítményt kapott.
A Ghia 10 darab alvázat kapott, ebből 7-re coupé felépítésű karosszériát tettek, a másik háromra pedig túra-coupé változatot
A Touring műhely mindössze 3 darabot kapott, s ezekre Berlinetta felépítményeket készítettek.
Ferrari 340 America - 1951
Enzo Ferrari úgy látta, hogy nagy kereslet ígérkezik a nagyobb teljesítményű sport- illetve túra autókra.
Aurelio Lamperdit bízta meg egy nagyméretű, felülvezérelt V12-es motor megtervezésével.
1951-re elkészült motort a 375-ös tipusú forma-1 autóba ültették bele először, így az előírásnak megfelelően 4.5 literre növekedett a hengerűrtartalma.
Az „America” nevet valószínűleg az akkor még meghódítás előtt álló hatalmas piac miatt adták neki.
Az első, nem versenycélokra szánt példány 1951-ben, a Párizsi Autókiállításon jelent meg.
Az autó több szempontból is különlegesnek számított, például utasterében 4 személy is elfért.
A kiállítási darabot a Ghia látta el egy elegáns karosszériával, s egyből el is kelt, már a kiállítás napján. A vásárló David Brown volt, aki később az Aston Martin tulajdonosaként vált ismerté.
A 340 Americából összesen 24 darab készült, ezeknek legtöbbje versenyautó volt, és csak nagyon kevés az, amit a közutakra gyártottak le.
