"A Benettonnál egy csapatért dolgoztam, a Ferrarinál egy egész országért" (Michael Schumacher)
1996
Schumacher első ferraris éve nem indult túl fényesen.
Egy sikertelen korszakba csöppent bele, hiszen ekkor már 1979 óta a csapat nem nyert egyéni világbajnoki címet.
A szurkolótábor azonban nem pártolt el a csapattól, és az 1 –es rajtszám nagy reményeket ébresztett.
Schumacher már ekkor tudta, hogy a sikerekhez kire van szüksége.
A következő év során Ross Brawn, Nigel Stepney, Rory Byrne és még néhány mérnök költözködött a Benettontól Maranelloba.
Addig is az első évben John Barnard autóját használta a Schumacher és Eddie Irvine páros.
A téli tesztek nem adtak nagy reményeket a németnek, de rengeteget dolgozott, hogy ez majdnem katasztrofális helyzet megváltozzon.
A szezon elején úgy tűnt Irvine gyorsabb tud lenni az autóval, és sokan azt gondolták, hogy a németnek nem fekszik a Ferrari.
Ezek a gondolatok azonban hamarosan elmaradtak, ugyanis Irvine a szezon első futama után (ahol 3. lett) nem állt többet dobogóra már ebben az évben.
Schumacher azonban versenyben tudott lenni Williams-Renault autóival, sőt Damon Hillt és Jacques Villeneuve-t olykor még meg is tudta előzni.
Az autó viszont sajnos továbbra is tökéletlen volt, és Jean Todt csapatfőnök tudta, hogy ha olykor mégis villant a versenyeken, az csakis Schumachernek, és nem a kocsinak volt köszönhető.
Spanyolországban például a rajt után 7.helyen autózó Schumi szakadó esőben körönként két másodpercet vert mindenkire, és olyan helyeken előzött, amik szinte lehetetlenek voltak.
A verseny 12. körében már vezetett, ráadásul folyamatosan körrekordot javított.
Mindezt úgy tette, hogy motorgondokkal küzdött már a futam felénél. (tíz hengerből csak nyolc működött)
Ezután öt futamon is műszaki hibák sokasága keserítette meg a csapat életét, és már-már megírták Jean Todt felmondólevelét.
A német lapok kritizálták az olasz laza stílust.
„Adjátok ide az autót, majd mi összerakjuk”… és ehhez hasonló cikkek jelentek meg.
De Schumi nem adta fel, és végre Belgiumban ismét sikert aratott.
Igaz, balesetet szenvedett a pénteki edzésen, és a térde megsérült, de ennek ellenére győzött.
Ez rendkívül sokat jelentett a csapatnak az Olasz Nagydíj előtt.
Monzában aztán Schumi először tapasztalhatta meg az olaszok imádatát….
A Williams gyengélkedett, és a német a Benettonos Jean Alesivel volt versenyben a dobogóért.
A boxutcában vette át a vezetést, és a versenyt tulajdonképpen simán nyerte.
Schumacher ezen az őrült ünneplésen már megláthatta, hogy ez a csapat közel sem olyan, mint a többi.
Ennek a csapatnak Mítosza van, és szurkolói sokkal érzelmesebbek, szenvedélyesebbek, mint bármelyik másik konkurens csapat szurkolói.
„Életemben soha nem éreztem ilyet, dobogóról lepillantva tízezrek ünnepeltek.
Szinte megőrültek, és ezt a győzelmem váltotta ki belőlük!...”
Ekkor már Jean Todt is tudta, hogy egy új korszak kezdődött a Ferrarinál.
A majdnem-ek…(1997, -98,-99)
1997
Az előző szezon biztató végjátéka után Schumacher önbizalmát tovább növelte, hogy összeállni látszott a tökéletes csapat.
Immár Roy Byrne tervező és Rocc Brawn technikai igazgató is a Scudeirát erősítette.
Ebben az évben a Világbajnok Damon Hill elhagyta a Williams csapatát, így Jacques Villeneuve lett a német nagy ellenfele.
Az egész szezon róluk szólt, és hol Villeneuve, hol Schumi remekelt.
( Érdekesség: a szezonban egyszer sem álltak egyszerre mindketten a dobogón)
Az utólsó előtti versenyen Japánban Schumi nyert, Villeneuve csak az ötödik helyen végzett.
A FIA is büntetést szabott ki rá, mert rendszeresen figyelmen kívül hagyta a sárgazászlót.
(a csapat óvott, a büntetésen enyhített a FIA)
Összeségében a szezon legutolsó futama előtti pontállás úgy alakult, hogy Villeneuve mindössze 1 ponttal vezetett a német előtt.
Még élcelődött is ( a 3 évvel ezelőtti Schumacher –Hill afférra emlékezve) hogy csak ki kell löknie őt Schuminak, és övé a cím.
Schumit hidegen hagyta ez a beszólás, és azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha a pályán dőlne el a Világbajnoki cím sorsa.
Schumacher simán vezette is a versenyt, szerencsétlenségére azonban autója lassulni kezdett, olyannyira, hogy a 48. körben Villeneuve beérte, és az egyik kanyar belső ívében előzésbe fogott.
Schumacher ekkor - ugyanúgy, mint 3 évvel ezelőtt- lezárta az utat, és a pálya szélén végezte.
Villeneuve-nek azonban sikerült végigmennie, és bár csak harmadik lett, de a pontösszesítésben így is Schumi előtt végzett, megszerezve ezzel a Világbajnoki címet.
Most aztán nem kímélte Schumachert sem a sportsajtó, sem pedig a többi csapat és pilótái.
Sőt szankciókat vártak a FIA-tól, ami végül is az ezüstérem elveszítését jelentette a pilótának, viszont nem tiltották el további versenyektől.
A német persze jó ideig nem ismerte el hogy hibázott
Később így nyilatkozott a történtekről:
„Eleinte nem akartam elfogadni az igazságot, ráadásul többen is azt szajkózták, hogy szokványos versenybaleset volt, ami megerősítette a hitemet.
Aztán Luca di Montezemolo rám förmedt, és lassan rádöbbentem, mit tettem.
Ha valamit semmissé tehetnék pályafutásom során, ez lenne az”
1998
A sajtó ugyan még mindig emlegette a Schumacher-Villeneuve karambolt, de a Ferrari ügyet sem vetve a múltra, teljes gőzzel és nagy lelkesedéssel készültek megszerezni végre a VB címet.
Már csak azért is voltak nagy remények, mert a Renault kivonult a Williams-ből, így az elvesztette vezető státusát.
Csakhogy közben a McLaren és a Mercédes közös fejlesztése csúcspontjához érkezett, és a szezon első hat versenyéből négyet a McLaren pilótája, Mika Häkkinen nyerte.
Schumachernek nem volt egyszerű a dolga ebben az idényben sem.
Ráadásul 3 nyert futamából kettő szintén felháborodást keltett.
Kanadában a boxkiállás után a pitből kijövet kilökte a pályáról Heinz-Harald Frentzent.
A stop-and-go büntetés utáni harmadik helyről azonban mégis nyerni tudott.
Ezután a Brit Nagydíjon sárga zászlónál előzte meg Alex Wurzot.
A sportfelügyelők olyan sokáig tanakodtak a büntetésen, hogy mire a Ferrari vezetősége eljutott odáig, hogy szóljon a pilótának a stop-and-go büntetésről, addigra Ő már megkezdte a legutolsó körét.
Aztán a célegyenesre fordulva nem a szokásos ívet tartotta, hanem behajtott a boxutcába, s közben a futamot leintették.
Végül a győzelmet neki ítélték.
Ezután a Hungaroringen élete egyik legnagyobb versenyét futotta.
Két McLaren mögül indult, és úgy tűnt esélye nincs a futamon az ellenféllel szemben.
Ross Brawn munkája, és saját zseniális autóvezetésének köszönhetően aztán úgy nyerte meg a versenyt, hogy a McLaren két kiállásos taktikája mellett, a Ferrari három kiállást iktatott be.
Mindez úgy sikerült, hogy Schumacher körönként 1mp-et adott az ellenfél autóinak, akik a verseny után elismerték a német zsenialitását, és persze nem értették, hogy tudták elbukni ezt a futamot.
Ros Brawn így nyilatkozott a történtekről:
„Tudtam, hogy nyerhetünk, de mondtam Michaelnek, hogy ehhez legalább 20 tökéletes körre van szükség egyhuzamban. Azt hittem azt válaszolja, felejtsük el, de nem így történt.
Azt mondta rendben, majd meg is tette, amit kértem, és amire szükség volt a győzelemhez.
Ilyet még sohasem láttam autóversenyen.”
A legnagyobb botrány azonban még csak most következett.
Belgiumban Schumacher magabiztosan vezette a versenyt és ha nyert volna, át is vette volna Häkkinentől a vezetést a pontversenyben.
Ekkor a lekörözés előtt álló másik McLarenes pilóta, David Coulthard a pálya egyik leggyorsabb pontján lassított, éppen mikor Schumi mögé érkezett.
A fékezés következtében a német hátulról nekiütközött, és mindketten kiállni kényszerültek.
Amikor visszaértek a boxba, Schumacher átrohant és Coulthard torkának esett.
„Meg akartál ölni!” Ordította, és többeknek is le kellett fogni, hogy ne történjen baj.
Így összességében 7 pont hátrányba került Häkkinennel szemben, de Monzában ismét nyerni tudott, így 80-80 –ra állt a pontverseny.
Luxemburgban ismét Häkkinen diadalmaskodott, és szerzett 4 pontot a német előtt.
Egy verseny volt még hátra, és ahhoz hogy nyerjen, Schuminak nem volt elég megelőznie Häkkinent (akkor még 10-6-4-3-2-1-es pontozás volt) mert pontegyenlőség lett volna, és a Finnek volt több győzelme a szezon során.
Így csak úgy tudott volna nyerni, ha csapattársa, Eddie Irvine maga mögött tudta volna tartani Häkkinent.
Ez nem, hogy nem sikerült nekik, de a német pilóta motorja lefulladt a rajtnál, így utolsó helyről indult, s bár feljött a 3. helyre, de egy defektet is kapott, így kiesett a versenyből.
A Bajnok Mika Häkkinen lett.
1999
Az elmúlt két év után már mindenki arról beszélt, hogy a Ferrari és Schumacher „párosításon” átok ül.
A szezon mindenesetre fényesen kezdődött, hiszen az első négy versenyből hármat nyertek a Vörösök.
Schumit azonban Häkkinen mellett most még csapattársa Eddie Irvine is „zavarta”
Már a szezon elejétől nem tagadta a csapattárs, hogy elege van a másodpilóta szerepéből.
Montezemolo el is beszélgetett vele, és azt az ultimátumot kapta, hogy vagy segíti Schumachert, vagy távozik a csapattól.
Ez a feszültség aztán nem várt fordulatot hozott a silversote-i versenyen.
Egy motorlefulladás miatt a rajtot piros zászlóval leintették, viszont a két Ferraris nem foglalkozott ezzel, csak egymással versenyeztek. Mikor a gyors Stowe kanyarba értek, Schumi fékje meghibásodott és az autó egyenesen a gumifalba csapódott.
A pilóta jobb lába több helyen is eltört.
Michaelnek hat futamot kellett kihagynia a balesete után.
A kórházban Jean Todt folyamatosan látogatta, és a csapat többi tagjától kapott rengeteg üzenet segítette a pilótát lábadozásában.
Schumi itt is megtapasztalhatta, hogy ez a csapat mennyivel különlegesebb bármelyiknél, amelyikben eddig versenyzett élte során.
Ez a csapat sokkal közvetlenebb, sokkal könnyebb kijönni velük, és tele vannak érzelmekkel, érdekli őket a másik ember lelke.
Schumachernek nagyon megtetszett ez a hozzáállás, és a későbbiekben Ő maga is ilyenné lett.
Az utolsó két futamra tért vissza, méghozzá úgy, hogy másodpilótának is zseniálisan szerepelt, és Irvine-t hozzásegítette a győzelemhez, miközben Häkkinent maga mögött tartotta.
Irvine ezt nyilatkozta verseny után: „Michael még a győztest is el tudja kedvetleníteni. Eddig is tudtuk, hogy Ő a legjobb vezérpilóta a Formula-1-ben, de most azt is láthattuk, hogy másodhegedűsök közt sincs párja”
Végül aztán Suzukában nem tudott segíteni csapattársának, mert Häkkinen magabiztosan nyerte a versenyt.
Schumi 2., Irvine pedig 3. lett.
Ha átengedi a második helyet, akkor pont egyenlőség lett volna, de több győzelemmel így is Häkkinen nyert volna.
A konstruktőri címet így is bezsebelte a Ferrari, és ezzel megkezdődött a legendás sikersorozat
