Bejelentés



Ferrari Történet
Nekem mindegy csak a színe legyen VÖRÖS!

MENÜ






Linkek





Mike Hawtorn 1929. április 10-én született.

A Forma 1-ben, 1952-ben debütált, és rögtön az első versenyén negyedikként ért célba.

1953-ban szerződött a Ferrarihoz, és legelső győzelmét ebben az évben, a Francia Nagydíjon aratta.
Ebben az évben még két harmadik helyezéssel büszkélkedhetett, és a világbajnokságban végül negyedik lett.
Csapattársa, Ascari lett a Világbajnok, és a konstruktőrök bajnokságában pedig a Ferrari aratott győzelmet.

1954-ben összességében 3. helyen végzett a Világbajnoki pontversenyben.
Az évadzáró futamon, Spanyolországban szerezte abban az évben az első győzelmét.

1955-ben (már nem Ferraris színekben) megnyerte LeMans-ban a 24 órás versenyt, aminek árnyoldala egy baleset volt, ahol 82 néző halt meg.

1956-ban a BRM-nél sem ért el sikereket, majd
1957-ben, két év kihagyás után, ismét a Ferrari pilótája lett.
Ebben a szezonban mindössze két dobogós helyezést (egy 2. és egy 3. helyet) tudott felmutatni.

Az 1958-as év tragédiákkal volt tele:
Életét vesztette Collins, Stuart Lewis-Evans és Luigi Musso.
Hawtorn már a szezon közepén a visszavonulást fontolgatta, de minthogy Ő állt a Világbajnokság élén, így a Ferrari mindent elkövetett, hogy rábeszélje a folytatásra.

A konkrét tragédia, -amiért Hawtorn-nak elege lett az autóversenyből- a Német Nagydíjon történt:
Peter Collins, a Ferrarival felborult, miután letért a pálya ideális ívéről.
Hawtorn szemtanúja csapattársa halálának, és nem bírta ezt a terhet feldolgozni.
Végül a csapat rábeszélésére barátja emlékére és tiszteletére befejezte, amit elkezdett, és abban az évben Világbajnok lett.
Győzelmét nagy részben köszönhette Stirling Mossnak , hisz Hawthornak csak egy győzelme volt, míg Mossnak három.
A portugál nagydíjon Hawthornt kizárták, de Moss közbenjárásának köszönhetően, mégis visszakapta második helyét illetve az azzal járó pontokat.
Ezek a pontok járultak hozzá ahhoz, hogy egy hajszállal Moss előtt végzett az összesítésben.

A bajnoki címe után azonnal bejelentette visszavonulását, és esküvőjére készülődött.
Rövidtávú tervei között szerepelt a családalapítás, valamint át akarta venni elhunyt édesapja vállalatát
1959. január 22-én Hawthorn a Jaguárjával Londonba tartott, amikor közel apja balesetének helyszínéhez utolért egy fehér Mercedest, ami Rob Walker tulajdonában volt.

Hawthornt egyből felismerte, és mivel vérbeli versenyző volt, természetesen meg akarta előzni.
A rossz időjárási körülmények, és a nagy sebesség következtében az egyik jobbos kanyarban a Jaguar megúszott az eső áztatta aszfalton, nekiment egy teherautónak, majd a fának csapódott.

Az 1958-as esztendő világbajnoka tragikus halála megrázta a versenyzőtársakat.





















Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!